Esküvői fotózás fájdalomcsillapítóval

Mióta elvégeztem a fotográfus iskolát, és elhelyezkedtem a szakmában, eléggé megterhelőek a napjaim. Sokszor vagyok nagyon fáradt, nem mindig tudom, hogy lazítsak, miután hazaérek: otthon a képszerkesztő programokkal hozom ki a maximumot a fotóimból, egyszerűen nem tudok magamnak szabadidőt hagyni.

Sajnos életmódom miatt (kevés alvás, megerőltető munka, fizikai és szellemi kimerültség egyaránt) nagyon legyengült az immunrendszerem, ami már sok kellemetlenséget okozott nekem. Szerettem volna tenni a dolog ellen, de egyszerűen bekerültem ebbe az ördögi körbe, amelyből nem sikerült kitörnöm.

Minden nap két helyszínen fotóztam: általában esküvői fotózásokat csináltam és portré fotókat. Az esküvői fotók azért bonyolultabbak, mert a sok holmit kell cipelnie az embernek: a fény kezeléséhez szükséges cuccosok elég nehezek, de az obi meg a vaku se semmi, ha komoly gépről van szó.

Legutóbb annyira megbetegedtem, hogy föl sem tudtam kelni az ágyból. Lázas voltam, fájt a torkom, és az izmaim is elnehezedtek, fogalmam sem volt, mitévő legyek. Előző este sokáig dolgoztam nagyon, a fotózás pedig délután kezdődött volna… Nem igazán éreztem magam késznek rá, mit ne mondjak. Felhívtam a barátnőmet, hogy segítsen rajtam, át is jött, főzött teát, húslevest, azt mondta, ha minden kötél szakad, vegyek be fájdalomcsillapítót is, a legjobbak közül választott nekem.

Késő délelőtt még azt éreztem, hogy a halálomon vagyok, szóval bevettem egy Advil ultrát. A gyógyszer néhány percen belül hatott: lassacskán fölszabadította a fájdalom alól a testemet. Fölhívtam a barátnőmet, hogy ez normális-e, azt mondta igen, a legkiválóbb hatóanyagok vannak ezekben a gyógyszerekben, nagyon gyorsan hatnak, és rendkívül alaposan működnek.

Szóval fogtam a cuccaim, és elindultam az esküvőre. Kicsit nyomott volt a hangulatom, de valószínűleg a láz tette ezt velem. A fájdalom egy pillanatra sem tért vissza! Ez azért volt számomra rendkívül érdekes, mert hat órán át folyamatosan pörögtem, ráadásul még a bulit is nekem kellett fotóznom. Egész éjszaka jól éreztem magamat, a helyzethez meg a betegséghez képest persze.

A fájdalomcsillapító kihozta a maximumot a lehetőségeimből; úgy tudtam dolgozni, hogy ne hasítson belém ez az éles, szorongató érzés, amit csak ágyban lehet elviselni, de leginkább még úgy, akkor sem.

Mindenesetre megtanultam e kaland során, hogy nem szabad ennyire túlerőltetnem magamat, az egészség a legfontosabb, és fölül kell, hogy írja a munkát is: hiszen ha nincs egészség, nem fogok tudni dolgozni sem, aztán mit kezdek a nagy munkamorálommal, hát semmit… Eldöntöttem tehát, hogy életmódot váltok, megváltoztatom a táplálkozási szokásaimat, a bioritmusomat, és sokkal többet fogok fejben is pihenni. És azt is megtanultam, hogy egy szem fájdalomcsillapító tabletta akár munkahelyeket is megmenthet!